Maya

...először volt egyedül. :D
Mindenkinek dolgozni kellett menni, és emiatt sajnos a délelőttöt egyedül kellett töltenie. De hol? Ez itt a nagy kérdés, mert a lelkem minden kábelt szétrágna, és mióta voltunk az udvaron is sétálni, azóta előszeretettel szedi ki a földet a virágokról. Elég vicces a drága! No, szóval, nem lehet csak úgy kiengedni a nappaliba, ugyanis mindenki tudja, hogy a bútoraink...hogy is mondjam...kicsit értékesek ahoz, hogy az én kis nunisom azokon élezze a fogait...szóval ez no way! Aztán ott van az én szobám...hááát...a padlótól elég magasan húzódik az én kis könyvespolcom, amit amúgy is, ha ott vagyok, akkor is szívesen rágcsál...mi lenne, ha nem lennék ott?? Nos? Azt hiszem, ez sem megoldás!
Fürdőszoba? Igen, nyert. Minden lyuk eldugaszolva, hogy véletlenül se szoruljon be, minden kábel kihúzva, eltüntetve, wc fedél lecsuk, wc papír eltesz, csak úgy, mint a szennyes kosár. Zuhany kabin bezár, ugyanis mindent ide rejtettünk el, és még be is kötöztük, hiszen a kis majom képes kinyitni! :D
Szóval minden óvintézkedést megtettünk, minden akadályt elhárítottunk!
Ja és szívesség kérés a szomszédtól, hogy bizony nézzen rá néha, mert ő még pici, és kell neki a társaság! :)
Ez is kipipálva, mehetünk dolgozni! :)
Majd a metrón rájön az ember, hogy mindent elintéztünk, épp csak a pelust nem! Szóval telefon a szomszédnak, könyörgés, hogy menjen át, és tegyen be neki, majd nagy hálálkodás!!!
Ja, és ha nem mondtam volna még, ez után következett az aggódás...egész nap!!! :D
De ennél csak az öröm volt nagyobb, amikor este 5 körül hazaértem, és az én pici lánykám a nyakamba ugrott, szó szerint!!
Imádom!

Eredmény :)

Végre sikerült elmennem az ORFI-ba. Megvan a hőn áhított pénztárcám. Hiányzott. Természetesen fel van túrva, semmi sem ott volt ahol azelőtt, még az utolsó euromat is kiszedték belőle...na meg egy pici műanyag virágot, amit amúgy nem is értek! Kinek kellhet az? :D
Nem baj, a lényeg, hogy hosszas fertőtlenítés után, átpakolok mindent vissza az én lila, kis pöttyös mindenembe....
Húha, asszem kezdem kicsit túlmisztifikálni ezt a pénztárca ügyet! :D
A lényeg a lényeg, mégpedig, hogy szerencsére nem kell újat "kapnom"!!! :D hehe

Szűz az aszcendensem

Hogyan hat rád az aszcendensed?

Szűz aszcendens

Csendes és zárkózott személyiséged által nagyon hatékony vagy. Mindig mindent az irányításod alatt tartasz. Mivel a többi jegy ezt könnyen kihasználja, gyakran munkamániássá válsz. Önzetlen vagy és áthat a szolgálat ösztöne, így mindig jól teljesítesz. Szereted, ha minden a helyén van, de ennek megvan az ára. Kritikus személyiség is tudsz lenni, aki nem tűri a sikertelenséget. Ám a túlzott aggodalmaskodás idegkimerültséghez vezethet.
A Szűz a földjegy természetes érzékisége, valamint a veleszületett tisztasági vágya közötti ellentétet testesíti meg. Személyiségednek egy része mindig érintetlen és tiszta marad, ám a másik oldala érzéki és termékeny. Ha oldódnak a gátlásaid, kiderül, hogy mennyire élvezed a testi örömöket, ez azonban később lelkiismeret-furdaláshoz vezethet.

Szűz

Telis-tele vagy nyugtalan energiákkal, és örökösen feszülten viselkedsz. Állandóan azt figyeled, nincs-e valami tennivaló vagy megoldást igénylő helyzet körülötted. Az aggályoskodás életed legfőbb mumusa, erősséged pedig a logikus gondolkodás és az érdeklődő természet. Sok tekintetben maximalista és rendkívül kritikus vagy - szereted az életedben felmerülő kérdéseket alaposan kivesézni, ám ezt néha túlzásba viszed.

et

Vissza a feladónak

Ma felhívtak egy ismeretlen számról. Mindig izgalommal veszem fel az ilyen hívásokat, mert sosem tudom, hogy ki, és miért keres, és valljuk be, ennek mindig van némi izgalma. Csak azt nem szeretem, hogyha a valami, számomra nem kívánatos dolog sül ki belőle.
Na mindegy, a lényeg, hogy ma is volt egy ilyen hívásom, és kicsit meg is ijedtem, ugyanis az ORFI-ból hívtak a nővérkék. Az első kérdésük az volt, hogy ugye feküdtem az osztályukon? Mondom nem! NEM??? NEM!!!
Mondtam, hogy én csak Kerepestarcsán feküdtem kórházban, ott nem. Hát akkor ez fura. Kíváncsian megkérdeztem, hogy ugyan miért...? Csak mert megtalálták a pénztárcámat!!! :D Jupiiiiiii!!! Olyan boldogságosság öntött el, hogy azt nem tudom elmondani! Persze közölték velem, hogy pénz az nincs benne, ne is reménykedjek, de mivel nem is számítottam arra, hogy valaha a kezemben tarthatom újra, így az sem érdekelt volna, ha a kártyáim sincsenek benne...a lényeg a tárca! :D
Megmondták, hogy hová menjek, én pedig azonnal repkedni kezdtem a boldogságtól.
Hiszen ezt a tárcát még régen kaptam valakitől...és ezért nagyon fontos!
Amint letettem a telefont hívtam is anyát, hogy elújságoljam neki a jó hírt, aki rögtön rohant a sráchoz, akitől kaptam! ebből a beszélgetésből ki is sült valami. Mégpedig, hogy a srác azért, mert elveszítettem, megpróbált meglepni egy ugyan olyannal, de nem sikerült neki, mivel nincs már lilában. Sajnálta, hogy eltűnt, ezért gondolkodott egy újban! Pedig én még emlékszem, hogy nemrég még azt mondta, valószínűleg így kellett lennie, mert nem volt jó hatással rám, talán a sors keze, hogy elvette tőlem, és vele együtt a srácot is...talán örökre!
És most? Most, hogy megvan...ilyenkor mi van? Mit kell ez mögé gondolni? Jajj, néha nem értem sem a sorsot, se az eszközeit, de a srácot sem!
Mindenesetre holnap korán reggel az ORFI-ba vezet az utam! :)

Különös vasárnap

Már pénteken úgy keltem fel, hogy a hétvége különleges lesz...mert vasárnap esküvő kiállítás.
Beszéltem is az egyik lányzóval, akinek segítek az esküvője szervezésében, hogy nincs e kedve eljönni velem, hogy legalább valami halvány képünk legyen arról, hogy milyen ruhát nézünk majd februárban....tudjátok, amolyan ruhaelőnéző programként.
Sajnos azonban nem tudott eljönni velem, mert a vőlegényével már welness-es programjuk volt, és érthetően már nem tudott rajta változtatni!
Ekkor gondoltam azt, hogy majd én egyedül elmegyek....nem kell senkihez alkalmazkodni, oda megyek ahová csak akarok, és addig, ameddig csak akarom...DE...és most jön a de...szóval mire elkészültem, összeszedtem magam, és már csak a ballagáshoz kellett volna összeszednem magam, majd elérni a buszt, de az utolsó pillanatban elment a kedvem mindentől. Nem akartam buszozni, se metrózni, de igazándiból a létezéshez se volt már türelmem!
Egyik pillanatról a másikra bezuhantam egy kisebb gödröcskébe, amit nagyon nem szoktam szeretni! De ugye ezek jönnek, és nem is tudom miért, hogyan, honnan, de eltalálnak, és megnehezítik a létezést!
Idő közben azért az ember próbálja ezeket leküzdeni, és sokkal könnyebb, ha van valaki, aki úgy szeret, hogy neked ezért nem kell küzdeni, se harcolni, de még csak tenni sem. A szeretete jön, és betalál, megvigasztal, és máris szebb az élet. Szóval, amikor ilyen gondolataim támadnak, és ezek miatt eltelik a nap...már bánom az egészet, hiszen lecsúsztam valami olyanról, amit már régóta várok, és a gondolat, hogy legközelebb egy év múlva lesz újra a kiállítás, nos....ideges leszek. De mivel ez is az én döntésem, nincs mit tenni, csak csendben tűröm, és lenyelem a békát!
Muszáj!!!

Az első fürdetés

Túl vagyunk az első fürdetésen...legalábbis ami Mayát illeti. Jajj a szentem úgy tűrte a vizet, meg sem mert mozdulni...de amikor már kezdte magát otthonosan érezni, akkor is csak a vizet lapátolta a pici nyelvével a pici szájába, semmi mást nem csinált.
Úgy nézett ki, mint egy picike kis patkánybébi! :D
Nézzétek csak....

Hát nem tündérien tündérbögyörőke???? Imádom a kis szaros seggét! :D

Előszó...másképp

Úgy döntöttem megmutatom nektek, hogy mi lett az eredménye az Enikővel közös kis projektünknek, mert hiszen büszke vagyok rá, és örülök annak, hogy elkészült...íme: :)

Gondolatsztráda…avagy hogyan írjunk előszót?

Ismerős…fura szó ez, kicsit bizarr is. Nincs határ, mégis óriási az út a barátság felé. Azt hiszem, most még én magam is csak ismerős vagyok, de amint készen leszek, talán elmondhatom, hogy közelebb állok a barátsághoz vezető úton, mint azelőtt.
Van egy lány, aki írt egy könyvet. Kicsit más, más, mint eddig bármi. A lány is, és a könyv is!
Egy él, ami egyedivé teszi ezt a könyvet, és a lányt is. Erdély.
Erdély szép hely. Ízes ételek, pálinka, és még annál is több magyarság, ami inspirálta, ezt a nem mindennapi olasz-török ízvilággal megáldott könyv létrejöttét. Egyetlen gondolatból kiindulva, hirtelen világossá válik minden. Egy erdélyi lány, Erdélyben, egy erdélyi dalról elnevezi első, Erdélyben megírt könyvét. Ím ezt mondom néktek…Gyertek lányok, menjünk a konyhába! És ha én most férfi lennék, akkor dalra is fakadnék…Gyertek fiúk, menjünk a kocsmába…
Szóviccel élve, azt hiszem, most már értjük a címet is, és azt is, hogy dédnagyanyáink miért robotoltak a konyhában, és mégis hol voltak ez idő tájt a férjek-urak. Megjegyzem, addig sem voltak láb alatt…
Ami a XXI. századi nőt illeti, tisztelet a kivételnek, de sajnos azt kell mondanom, hogy kevesen vannak, akik szeretnek főzni, sütni, tüsténkedni a konyhában. Valami változott. Az idő nemcsak megszépíti a dolgokat, de sajnos el is vesz tőlünk értékes órákat, és élményekkel teli történéseket. Ez a könyv mindenki számára lehet egy megoldás, hiszen egy barátságos kalauz, egyszerűen a barátoknak, és azok barátainak, materiális érdekek nélkül.
Szerzőnk indoka a könyvünk megírására is az volt, hogy látta, barátai tanácstalanul álltak a konyhában a szakácskönyvek felett, látva, hogy mennyi időt igényel, mennyi odafigyelést, és tudást egy-egy étel elkészítése, levezénylése. Pedig a cél, pontosan az lenne, hogy minél egyszerűbben, olcsóbban, finomat, szinte mindenkinek!  Kérdezem én, hol van az megírva, hogy órákon át kell a konyhában állnia a nőnek csak azért, hogy a szeretett férj, vagy pasi a munkából hazaérve, feldobva a lábát a kanapéra, elkiálthassa magát, éhes vagyok!?
Ez a könyv betekintést enged egy egyszerűbb életbe úgy, hogy nem kell gyűjtögetni az éttermek szórólapjait ételrendelés céljából, hiszen mi magunk is, még a híradó alatt is készek lehetünk életünk értelmének elkápráztatására, ráadásul, mindig frissen, melegen, és sokkal kevesebb energiával, mint azelőtt.
Ezekkel a receptekkel maximum 40 perc alatt ízletes ételeket varázsolhatunk az asztalra úgy, hogy mégsem maradunk ki semmiből.
Egy igazi olasz pizza receptjével, hozzá illő tiramisuval, szintén „olaszul”, remekbe szabott partyt csaphatunk legféltettebb barátaink számára úgy, hogy mindenki élvezi a pizza készítés pillanatait. Megjegyzem, szerintem nagyon jó móka! 
Azt gondolom, minden fejben dől el. Szerzőnk sem úgy született, hogy fakanál volt a kezében, mégis kíváncsisága nemzetközi vizekre evezte őt, az olasz csizmától, egészen a török riviéráig, szinte mindenhol kikötött kis hajója legénységével. Négy évnyi kíváncsiság, próbálkozás, konyhabaki, és átminősített étel-próbálkozás után, megtanulta, mit hogyan, és hányszor mennyit, na meg, hogy mit mivel, mennyi ideig. Minden egyes étel, akkor is, ha sikerült, és akkor is, ha nem, felért egy jó minőségű szakácsleckével, aminek az eredménye, az igazi olasz ízek, és a török ételek végeláthatatlan, egyedi aromájú íz-bombája, amit e könyvvel, most mi magunk is megízlelhetünk.
Könnyű és finom spagetti, egy ízletes rizottó, sósságok és édességek a nassolóknak, húsok és köretek a húsevőknek, és saláták a könnyedebb vacsikhoz. Mindenre gondolt, hiszen már jó előre letesztelte barátain a recepteket, és mindez végre megérett arra, hogy egy könyv formájában kikerüljön azok közé az emberek közé, akik örömmel veszik a tanácsokat, a hasznos tippeket és praktikákat, mindazt, amit e lány hosszú évek rendszeres gyűjtögetésével egy csokorba összeszedett nekünk, ellopva közkedvelt szakácsaitól.
Nekünk, a barátainak, barátnőinek, családjának, valamint minden csajszinak, és újdonsült asszonykának, és nem utolsó sorban azoknak a férfiaknak is, akik hajlandóak áldozni az ízek, és a szerelem oltárán, hiszen mi más vezethetné a kezünket, ha nem a szeretet, miközben a fakanállal belehímezzük az érzéseinket az alapanyagok végtelen skálájába.
Kívánom nektek, hogy ugyanaz az érzés kerítsen hatalmába titeket a főzés közben, mint ami engem kapott el, miközben írtam róla.
Erdélyi, de Magyarországon élő magyar lányként maradok hű tisztelettel:
Kovács E. Dorottya, aki azon a bizonyos úton, már elindult, és lassan meg is érkezik! 


Remélem tetszett....és Enikő, ha ezt olvasnád, akkor bocs, hogy nem bírtam tovább, és még a könyv előtt megmutattam itt! :D

Újabb baba tapasztalat

Ma megint voltam Judyéknál, és míg Judy Danit altatta, én Samuval játszadoztam, hogy kicsit engem is szokjon.
Nagyon érdekes volt. Minden rendben ment addig, míg fel nem fedezte Samu, hogy bizony anya nincs itt. Aztán...ordítás...zokogás...és végeláthatatlan hiszti következett, amitől én nem kicsit pánikoltam be, hiszen ha őszinte akarok lenni, ilyen még nem fordult elő. A babák szeretni szoktak, és ezt a nyugodtságukból, a mosolyukból, és a sírásmentességükből tudom leszűrni.
De most...megijedtem. Mivel én magam is tanulom magam, objektíven tudom látni azt, hogy mit csinálok rosszul, és próbálkozom azok kijavításával.
Őrült agyalás következett, hogy hogyan tehetném jóvá a sírást, ami duplán volt fontos:
1. anyuci nyugodtsága miatt
2. azért, hogy Dani el tudjon aludni!
Hát, jelentem bejött. Gyors újratervezés, és rengeteg játékátvizsgálás, ablakba fel, majd lemászás után, sikerült rátalálnom a zenélő, és önműködő kis vonatra, amit Samu imádott.
Ekkor egy gyors megkönnyebbülés, majd megnyugvás, hiszen Samu is csak akkor nyugodt, ha én is az vagyok...és játék, mintha mi sem történt volna. Nagyon jól elvoltunk.
Dani kb 10 perc alatt elaludt, a szokásos 45-60 perc szenvedés helyett...majd mikor anyuci kijött, megtárgyaltuk az esetet.
Ő elmondta, hogy azért tudta ilyen gyorsan elaltatni Danit, mert nem izgult amiatt, hogy Samu mit csinál odakinn, és ezt valószínűleg Dani is érezte, ezért sikerült olyan gyorsan az álomba szenderülés.
Jól esett...nem azért, mert megdicsértek, hanem mert azok a  feltevéseim, miszerint a gyerekek a mi leképezéseink, tökéletesen beigazolódott. Amilyen vagy, olyan a gyereked is. Szóval ha Te vagy az, aki elfáradtál, akkor neked kell a segítség nem a gyereknek, és ezt Judy tökéletesen belátja, átlátja, és már tesz is érte! Jó velük dolgozni! :D

Zsarolj, ha tudsz

Sosem értettem azt, hogy felnőtt embereket, hogy tarthatnak sakkban olyan emberek, akik azt hazudják, hogy szeretik őket. Van egy nagyon kedves barátnőm, ez a post most róla fog szólni...ugyanis nem tudom ép ésszel felfogni, hogy azok a szülők, akik zsarnokoskodnak a gyerekük felett, miből gondolják, hogy ezt megtehetik, és ráadásul még hatékony is lesz. Ez a barátnőm azt hiszem, gyenge...ezt nem rossz értelemben írom, hiszen valamilyen szempontból mindenki gyenge valamiben, nem de?!!
De ami a gyengeségében a számomra felháborító, hogy ezt az édesapja tökéletesen ki tudja használni úgy, hogy eléri nála, hogy ő legyen az, aki rosszul érzi magát a meg nem tett dolgok miatt. Legyengül érzelmileg, hiszen a szívére veszi, és még jobban lesüllyed abban a bizonyos kakirengetegben! Ilyenkor az önbecsülése nulla, és megvigasztalhatatlanul szomorú, ami egy depresszív állapotba kényszeríti.
Nem tudom, hogy ezek az idős szülők, miért nem látják be, hogy a kényszer, mint olyan, nem segíti a már amúgy sem tökéletes kapcsolatukat, sőt még inkább hátráltatja.
Amiért most mégis írok erről az emberről, az azért van, mert kiderült, hogy milyen fontos számomra, annak ellenére, hogy sok esetben nem értünk egyet. Sokat tanulok tőle magamról, hogy mit ne tegyek meg, tanulva az ő hibájából. De ami még ennél is fontosabb számomra, hogy bizony nagyon sok esetben én nyitottam fel a szemét, és bár nem feltétlenül cselekszik úgy, ahogyan tudja, hogy helyes lenne, próbálkozik. De ahogy Csernus mondaná, a jó meleg szart nehéz otthagyni, hiszen már mindenki, aki csak benne van, megszokta, és tulajdonképpen erőlködés nélkül ücsöröghet benne úgy, hogy még ha szarabb is lesz, megvan annak az esélye, hogy a következő lapát kakit, teljesen mindegy ki dobja rá, még kitérhet az útjából...ha meg már leesett, akkor mindegy, hiszen van ott még szar, ahová az esett!
Nem mondom, hogy könnyű, mert én is milliószor a meleg szart választottam a friss levegő helyett, de tudom azt, hogy ha eljön annak a napja, hogy megpróbálsz kimászni belőle, akkor bizony sokan megpróbálnak visszalökni, hiszen egyesek nem szeretik a változást, emiatt inkább a másikat tántorítják el a céljuktól, minthogy ők is mepróbáljanak felemelkedni....de ha már fél lábbal kint vagy, annál nincs szebb, hiszen tudod, hogy nemsokára a másik lábad is ki tudod majd húzni onnan, vagyis erőt meríthetsz...és már el is hiszed, hogy sikerül...egyszer kint leszel! :)

Félelmetes telefon

Volt ma egy fura, szám nélküli hívásom. Felveszem, engem kérnek, mondom én vagyok, ő pedig xy az Országos vérellátóból. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Mondom magamban, neeee...onnan csak akkor hívnak, ha találnak valami csúnyát a véremben, vagy valami betegség, vagy fertőzés, vagy bármi nemi betegség, amit máshogyan nem lehet felfedezni, csak a vérből!
Teljesen leizzadtam egy másodperc alatt, majd hirtelen semmit sem hallottam, teljesen bepánikoltam. Meg is kérdeztem, hogy valami baj van? Erre a néni elkezdi mondani, hogy ááá, semmi, csak azért hív, mert rendszeres véradó vagyok, és holnap lesz az országos véradó nap, arra szeretne meghívni. Mondom jajj de jóóó...de nem mehetek, mert kb 10 napja adtam vért...jajj tényleg, ő is látja, nem nézte meg a gépben mikor voltam utoljára...de rendben, akkor további szép napot...viszlát!
:D huuuhhh...ezt megúsztuk! De a para bennem volt! :)

Ígéretes kedd

Úgy fest a dolog, hogy új melóm van.  :)
A lényeg annyi, hogy egy nagyon kedves kis család új dadája leszek, vagyis inkább az első, hiszen még nagyon új nekik ez a téma. Heti többször, rendszeresen járok majd hozzájuk, ami azt is jelenti, hogy bizony végre állandó bevételre teszek majd szert!
Két nagyon édes kisfiúval kell majd megbírkóznom, az egyik Dani, ő a nagy fiú, már 3 éves, és nagyon féltékeny és akaratos, mióta megszületett a 10 hónapos kisöccse Samu.
Samu egy kis mosolygós baba, szó szerint olyan mint egy kis festmény. Mindketten nagyon édesek, és úgy tűnt, hogy elsőre mindketten elfogadtak, most pedig azon dolgozunk, hogy figyeljenek, hallgassanak rám, és bízzanak bennem. Ez nagy meló, de nagyon élvezem. Napi 5-6 órákat dolgozunk együtt, és azt hiszem jól megy, szóval bár már begyűjtöttem egy pofont, ezt sem bánom, hiszen a tippjeim kipróbálására ez remek lehetőséget adott, úgy is mint büntetés, és ami a legszebb az egészben, hogy működik! :D
Amint azt gondoljátok, most jól érzem magam! Így, hogy dolgozom, már nem érzem elfecsérelt (ámbár hasznosan töltött a /család kiszolgálásával/főzés...mosás/), időnek az időmet.
Hétfőn viszont a Fillér utcai iskola Igazgatójával fogok dumálni arról, hogy miért lenne jó, ha felvenne engem napközis tanítónéninek, mert ugye márciustól elmegy egy terhes tanítónéni, akit amúgy sem szeretnek a gyerekek...remélhetőleg belátja, hogy bizony jó választás lennék a gyerekeknek...ééés rábólint a melóra!
Szorítsatok, hogy a tervem beváljon, és összejöjjön mindaz, amit nemrég okoskodtam ki, hiszen ha minden jól menne, akkor visszaköltözhetnék Pestre...egy olyan albérletbe, ahol egyedül tengethetném a napjaimat, és folytathatnám azt, ami már nagyon hiányzik, a saját kis életemet!!! :D

Hétvégi hangulat

Érdekes érzésem támad péntekenként délután. Bár itthon vagyok egész héten, mégis amikor eljön a péntek, és mindenki hazatéved, akkor bizony eljön a hétvégi, "végre pihenés" érzésem. Fura, mert ha belegondolok, egész héten pihenek, már legalábbis ha Maya hagyja...de persze nem hagyja, így ez a feltevés már meg is bukott!
A lényeg, hogy ilyenkor mindig az van bennem, hogy valami hétvégi dolgot kéne csinálnunk. Mondjuk közösen, családostul! Főzőcskézünk is, rám pedig rámjön a sütögethetnék, szigorúan cukormentesen...! :)
Aztán rájövök minden egyes alkalommal, hogy ez nekem nem elég, de partner híján, sajna nem teszek semmit!
Várom már, hogy Maya megkapja az oltásait, mert akkor végre mehetnék vele, és talán megszabadulnánk a kínos cselekvéseitől is, kicsit kifáradna, és hagyna engem aludni...amikor kell.
Hááát...nem tudom! Néha azt érzem, hogy menekülnék innen, hogy újra önmagam lehessek, és egyedül...mindenkitől távol éljem a saját kis életemet...olykor viszont jól elvagyok itthon.
Nem tudom, furcsa ez a kettősség! Tényleg nem tudom, hogy mi lenne jó, de azt tudom, hogy nem jó rendszerben működik az, amit mi itthon családnak nevezünk, és ez bizony boldogtalanná teszi az embereket, vagy ha nem is ilyen drasztikusan, de igencsak kedvetlenné!
Hogyan rázhatnám fel az életünket, hogy legalább a hétvégéink legyenek különlegesek???

Szomorú csütörtök

Nemrég még a csütörtöki teadélutánomról írtam, ma pedig arról kell beszámolnom, hogy mi volt annak a következménye!
Sajnos pénteken reggel rá kellett jönnöm, miután az öcsémet elindítottam a boltba, hogy bizony a pénztárcámnak is lába kelt.
Nem tudom elmondani, hogy mit váltott ki belőlem ez a történet.
Hisztérikus rohamgondolataim támadtak, és eszméletlenül haragudtam magamra. Egyrészt azért, mert még csak nem is rémlik, hogy melyik pillanat volt az, amikor elhagytam/ellopták a cuki péééztárcát, sőt, konkrétan még azt sem tudom, hogy mi történt?!
Egy biztos. Én nem használtam, vagyis nem kellett kivennem a táskámból, szóval nem tudom, hogy mit gondoljak.
Amikor már az egész lakást feltúrtam utána, és rá kellett jönnöm, hogy az bizony nincs itt, pedig reménykedtem ám rendesen, nos, akkora szomorúság uralkodott el rajtam, hogy azt nem tudom leírni. Amikor rájöttem, hogy tulajdonképpen egy olyan tárgyat hagytam el, ami nagyon fontos volt, akkor összetörtem, és sajnáltam az egészet! Aztán következett a sokk. Az még csak hagyján, hogy nincs meg az imádott pénztárcám, ami nem mellékesen egy édes ajándék volt egy számomra fontos személytől, de ráadásul még az összes vagyonom is benne volt! Ez kb egy 20-ast jelent, ami a kis Maya oltásaira volt félretéve. Wááá.
Ordítani tudtam volna. De nem tettem, inkább csak bőgtem, mint egy kisgyerek, akinek elveszik a játékát!
Annyi öröm van az ürömömben, hogy szerencsére az irataim nem voltak benne, hiszen azokat egy nagyon hálás kis tartóban tartom, ami ilyenkor eszméletlen nagy öröm, legalább azok beszerzésével nem kell újra foglalkoznom!
Pont elég lesz nekem megcsináltatni az

 
kártyámat, az








kártyámat, és az új






kártyámat.


Csak, hogy a    







kártyámról már ne is beszéljek, no meg arról a sok nélkülözhetetlen papírról, amivel meg volt töltve a tárcám. Azt hiszem még fel sem fogtam a veszteséget, majd akkor fog csak kiderülni, amikor már keresem a dolgaimat, és egyszercsak leesik, hogy bizony az is ott volt a kis lilácska erszényemben! Jajjj, nem is tudok erre gondolni! Esküszöm, nem a pénz érdekel, hanem ami benne van, és amit jelent nekem az a szar! Na mindegy, azt hiszem ezt a békát le kell nyelnem! SAJNOS!

First date

...legalábbis ebben az évben! Nos. Nem tudom hol kezdjem. Volt egy randim.
A srác, Ricsi. Egy teázóba vitt. Fincsi volt a tea. Ő fizetett. :D Rengeteget dumáltunk. Én magam nagyon élveztem. Amint kiderült, ő is. Egy hullámhosszon voltunk, és tényleg, őszintén mondom, hogy nagyon jó volt vele lenni, úgy eltelt az idő, hogy észre sem vettem. Viszont bármennyire szimpatikus, és helyes a srác, sajnos nem mozgatta meg a fantáziámat, már ami a kémiát illeti. Ilyenkor mi van???
Találkozzak még vele, hátha? Bár azt gondolom, hogy aki ennyire szimpatikus elsőre, mégse mozgatja meg bennem a nőt, az már nem is fogja. Legalábbis eddig így volt. Lehet ez most másként? Vagy legalábbis van értelme annak, hogy meggyőzöm magam arról, hogy van értelme?!?!?!
Húha, ennek így nincs értelme!
De...mivel már találkozni akar...újra...meg kell ezt neki mondani, vagy csináljak úgy, mintha?!?!?!?!? Jajjjj...nem tudom!
Az a baj igazából, hogy a személyisége nagyon tetszik. Figyel rám, és érdeklődő, és mindemellett udvarias, és vicces. De nem tudok vele elképzelni semmi közelebbit.
Az a gáz, hogy amikor hazajöttem az jutott eszembe, hogy össze kéne gyúrni őt az utolsó pasimmal, és megkapnám a tökéletes, nekem teremtett férfit. :S
Végülis csak annyi maradt meg a gondolataimból, hogy de jó lenne a volt-volttal lenni!
Na mindegy...nem tom' mi legyen! :(

Aggódó anya

Nehéz és ijesztő éjszakán vagyok túl. Nem tudom miért, de sokkal nehezebben, és aggodalmasabban viselem ezt a Mayas időszakot, mint azt valaha gondoltam volna. Mióta megvan a picilány, konkrétan nem alszom, csak 4 órákat, amihez az én kis 12 órákat alvó testem nincs hozzászokva, vagy legalábbis már régen elszokott tőle.
De ami még ennél is rosszabb, hogy olyan éber vagyok, még amikor alszom is, hogy minden aprócska zajra felébredek, mert azt figyelem, hogy Maya hová végzi el a kis piszkos dolgait, mit szed szét, vagy hová mászik fel...
Aggódom, mert arra ébredek fel, hogy Maya ijesztően köhög, és furán szörcsög...aztán pedig azért, hogy nehogy felmásszon valahová, mert a vékonyka kis csontjaival ha leesne valahonnan, azt bizony megérezné...sőt...
Ma viszont egyszer hányt is, és a köhögése odáig fajult, hogy bemagyaráztam magamnak, hogy valami nincs rendben, és teljesen bepánikoltam, hogy most mi lesz vele, na meg különben is, egy vagyon lesz, ha elviszem dokihoz.
Idő közben beszéltem anyával, és azt javasolta, hogy vigyem el dokihoz a kutyalányt. Fel is hívtam, kértem időpontot, és délután elvittem, biztos ami biztos alapon.
Nagyon nyugodt volt, és látszólag az összes tünete eltűnt, csak az orrfolyás maradt meg, így gondoltam nem nagy gáz. A doki néni, aki egyébként nagyon cuki, és rendes, rendesen megvizsgálta, és megdicsérte, mert nagyon szép kis kutyuli, és jól tartja magát, viszont közölte a hírt, hogy bizony a mi kis Mayank megfázott.
Azt mondta, hogy idejében elcsíptük, így nem kell neki antibiotikum, de egy kis köptetőt kap, mert azért köhög...és hát jobb lenne, ha nem tenné.
Mivel viszont az oltást csúsztatni kell a köhögése miatt, így a séta is csúszik, ezzel együtt a szobatisztaság is, amit elég nehezen viselek, mert szegény ritkán találja meg csak a pelusát.
Annak viszont örülök, hogy Maya nagyon okos, és azt csinálja, amit mondunk neki. Amikor pedig a gyógyszert kell meginnia, szerencsére könnyen lenyeli....számomra érhetetlen okokból ugyan, de ízlik neki! :D
No de, egyvalamit tanultunk ebből, hogy bizony minden megérzésnek alapja van, így ezután sokkal jobban figyelek erre, mint ez előtt, pláne ami Mayat illeti.

Így nézünk ki akkor, amikor elfáradtan hazacsámborogtunk a Dokinénitől, és elviseltük neki, hogy a fenekünkbe csúnya dolgokat dugdos, és azt, hogy fojtogat, csak hogy meg tudja nézni hogyan köhögünk, na meg, hogy a fülünkből kitépkedje a szőrt, mert ugye ez fontos!

Pánik

Basszus, most aggódom. Felmentem a szemcsimért, ami az ágy mellett volt, rátérdeltem az ágyamra, erre az beszakadt. Pfff...most kezdhetek ágyat keresni....nem hiszem el! Már csak ez hiányzott nekem! Ez megint egy valag pénz lesz, ami most nagyon nem jött jókor! Mondjuk anyáék már jóideje le akarják cserélni az ágyamat, de eddig én nem engedtem, most viszont azt hiszem, az élet rákényszerít egy cserére, vagy egy kiadósabb javításra! Teljesen mindegy, a lényegen nem változtat, pénzbe fog kerülni, és kész! :S

Tiszta lappal

A mai napot mondhatni tabula rasa, elkezdtem...és első lépésként a fészbúkon kezdtem a tisztogatást. Kitöröltem a múltat, úgy ahogy volt, és a mával elindítom a jövőt.
Furán hangzik, tudom, még én magam sem szoktam meg ezt a gondolatot!
De a lényeg, hogy egy, azaz egyetlen egy képet hagytam fent, az ilyen volt címmel, hogy majd legközelebb, amikor újra képeket közlök magamról, akkor mindenki számára látványos legyen a különbség!
Azt hiszem mostanra érett meg bennem a döntés, miszerint a célért bizony küzdeni kell, így elhatározva magam, belelendülök a rendszerességbe.
Ez rendszeres mozgást, étkezést, és életvitelt jelent!
Elég volt az ígérgetésekből, abból, hogy azt várjam visszahívjanak a melókból, elég volt saját magam becsapásából, és mint mondottam, innentől kezdve ez az évem arra fog rámenni, hogy mind mentálisan, mind pedig fizikálisan rendbe szedjem az én kis ÉNem!
Kívánjatok sok szerencsét, és kitartást, aztán ha Isten is úgy akarja, akkor július 1.-jén láthatjátok a változást!

Csók :)

Szülinapi hétvége

Bár 25 lettem, vagy ha úgy tetszik, negyed évszázados, mégis azt gondolom ez az év volt az, amit mindneki kihasznált arra, hogy örömet okozzon nekem. Nem is tudom, hogy volt e hasonló év, amikor ennyire jól éreztem magam annak ellenére, hogy a barátaimmal tulajdonképpen nem is találkoztam!?!?
A család feltétel nélkül a kedvemben járt, és többször is megleptek a hétvége folyamán. Kezdve a csütörtökkel, amikor is Maya belecsöppent az életünkbe, aztán pénteken, amikor egy trüffel tortával és néhány aprósággal leptek meg...ezek közül is egy Caramel cd-vel, aminek a legjobban örülök (köszi Öcsi)...aztán ott volt a szombat, amikor a Parajdi sópincében voltunk egy zártkörű bulin...ahol karaoke, rengeteg só, és vicces emberek voltak!
Annak ellenére, hogy a buli minősége nem volt kifogástalan, és nem mellékesen még drága is volt a semmiért cserébe, alapjában véve, nagyon jól éreztem magam. Anyáékkal voltam ugyan, de jó volt. Karaoke is volt, de sajna nem ittam eleget ahoz, hogy egyedül elénekeljem azt, amit szerettem volna, ezen még dolgozni kell!
Aztáááán, egyik percről a másikra, a karaoket vezető srác lehalkította a zenét, és kérte, hogy a szülinaposunk bújjon elő, hogy énekelhessünk neki...aminek az lett a vége, hogy az ismerősök, akikkel ott voltam, kilöktek szó szerint a srác orra elé...vicces volt. Aztán kiderült, hogy a tulajdonos nőjének is akkor volt szülinapja, így együtt, elénekeltük magunknak Halász Juci dalát...hááát, ez is vicces volt! :)
Nem nagyon értettem, miért nekünk kell, de csináltuk. Aztán, két pillanattal később, már egy tüzijátékos torta előtt álltam. Anya szövetkezve a volt főnökével megszerezték nekem az ország tortáját, ami Isteni volt! Nem csoda, hogy ez nyert. Szóval itt is meg lettem ünnepelve, tök jó volt, és váratlan!!! :D
Kb fél 2 körül indultunk haza, amit már vártam is, mert Maya járt a fejemben...hogy vajon a babysittere (öcsém), vigyáz e rá rendesen, de nem volt baj...
Azt azért el kell mondanom, hogy a kislány érzi, hogy én vagyok a gazdija, ugyanis, amint beléptem az ajtón, rohant hozzám, és ott örömködött nekem, meg kell mondanom, nagyon lehet ezt élvezni!
Ez után hosszadalmas éjszaka következett, korai ébredéssel hála a babymnek! :D
De egy biztos...hosszú, és tartalmas hétvégén vagyok túl! :D

Péntek 13.

...legalábbis ebben az évben.
Hosszú éjszakám volt, mondhatni alig aludtam, mert Maya olyan aggódással ruházott fel, aminek az lett az eredménye, hogy éberebb voltam, mint valaha. Minden apró zajra felébredtem, és másfél óránként játszottam a picúrral, mert azt hittem pipilnie kell, de nem, csak játszott, mert ő már nem akart aludni!
Szóval reggel kicsavart rongyként keltem fel, mert a cukker emberek már 8 után a jókívánságaikkal ébresztgettek! Aztán, beindult a nap, Maya hagyott aludni 2 órát, ő addig csendben játszott a kis dobozában, édes volt nagyon!
Aztán fölkeltünk, pipi-kaki, minden, majd ettünk is, én kávéztam, aztán Jeffry megállás nélkül pittyegett. Hol üzenet, hol wacak, hol frászbúk, olykor pedig hívtak. Ennyi sugárzástól, amennyit ma kaptam...hááát...asszem félek mostmár!
Na mindegy. a Lényeg, hogy amikor hazaért apa, váltottuk egymást, és az öcsémmel ők vigyáztak a kicsi lányra, amíg én elkészültem, majd felmentem pestre! A cél: Véradás, immáron harmadszor, egy pozitív gondolat kíséretében....jó érzés volt, szóval hálát adok azért, hogy elsőre, nagyobb kínzás nélkül sikerült felfedezni a vénámat!
Előtte, majd a tű kihúzása után érdekes, és felkavaró telefonhívást kaptam, ami elgondolkodtatott, de szerencsére csak a múlton való töprengés okán!
Jól esett a hosszas beszélgetés, örültem annak, hogy hívott, de mivel magamban már lezárt ügynek tekintettem a vele folytatott kapcsolatomat, így evidens volt, hogy le kell szerelnem!
Ez történt! Nagyon óvatosan, figyelmesen, de egyértelműen leállítottam a lavinát, amíg az el nem indult!
Szóval, örülök...örülök, hogy ez a nap olyan volt amilyen, mert jól éreztem magam. A fájdalmat MEGéltem, a múltat ÁTéltem, a jövő pedig még rejtély, de hiszem, és remélem, hogy csak jobb lehet, mint ami eddig volt!
Köszönöm mindenkinek, hogy eszébe jutottam, és a családomnak mindazt, amit ma kaptam! Azt hiszem béke van körülöttem, és ez nagyrészt Mayanak köszönhető! Hálás vagyok azért, amim van!!! :D

Tudatosan meglepve...

...érzem most magam. Számítottam rá, de tulajdonképpen, csak reméltem! Nem mertem biztosra hinni a dolgot. Megkaptam ugyanis a régóta áhított édesen cuki kicsike kis Yorkit. Íme, az én drágaságom:

Ő itt Maya, a pici Yorky lány!



Nem tudom eléggé kifejezni, hogy mennyire boldoggá tett, amikor megláttam a kis szőrcsomót a kosárkában, pink masnival a pici fején...hááát, azt hittem elájulok.

Azonnal kitört belőlem a sírás, és alig tudtam abbahagyni! Rendesen meg is ijesztettem szegénykémet!

Boldoggá tett a tudat, hogy a szüleim és az öcsém úgy sopórolták össze a(gondolom)z amúgy nem olcsó kutyulira a pénzt, hogy észre sem vettem, és semmilyen hiányt nem szenvedtünk ez idő tájt.

Különösen hálás vagyok apucinak, hiszen mindenki tudja, hogy Ő volt az, akivel már-már rendszeres volt a vita a "legyen e kutyuli, vagy ne legyen kutyuli" témában, és egyáltalán nem akart nekem venni, de mégcsak megengedni sem. Ennek ellenére, mégis úgy lett kutyám, hogy ő is beleeggyezett. Szóval köszönet érte, bármi is volt az oka annak, hogy így döntött. Egyvalamit megígérhetek. Bár már Te magad is tapasztalhattad, hogy mennyi örömöt adott csak ma pár óra alatt a kis Maya, abban biztos  lehetsz, hogy ő lesz az, aki mindig, minden körülmények között felvidít. Szóval köszönöm!!!

Úgy gondolom hosszú éjszakánk lesz, de annyit már most mondhatok, hogy a tegnap 2 hónapos kis csöppségem egy okos, szótfogadó, szeretetet adó, életvidám kis lény, akire egyfajta mentőövként tekintek!!!

Megváltozott az életem, és azt hiszem, hogy innen már csak felfelé van! Hálás vagyok Nektek, Anya, Apa, Öcsi, hogy vagytok nekem, és lehetővé tettétek, hogy Maya beköltözzön az életünkbe!!!

A hét közepére lecsillapodott hétvége

Hol is kezdjem?
A hétvégém nos...szupi volt. Eddig nem nagyon írtam róla, mert csak most értek meg bennem a gondolatok, de nem bánnám, ha minden hétvégém ilyen lenne...tény, hogy nem bírnám anyagilag, de jó lenne, az biztos!!!
Ami a szombatomat illeti, pakolás, takarítás, és izgalom volt jellemző a napomra, hiszen éjszakára vártam Beát, akinek a Bariból érkező gépe éjfél körül szállt le Pesten.
Előtte viszont megfogalmazódott bennem, hogy jó lenne elmenni karaokezni, olyan régen voltam már.
Persze kettecskén nem az igazi, ezért Gyopit szántam kísérőnek, de ő megelőzött. Valamiért már előbb küldött nekem egy üzit, hogy nem vagyok e pesten, és ha igen, akkor nincs e kedvem összefutni vele?!
Ó dehogyis nincs!
Azonnal hívtam, és meg is beszéltük, hogy beülünk kávézni, amíg az ő barátnői eldöntik, hogy hová akarnak menni, majd csatlakozunk, és én egyszercsak lelépek...Bea miatt.
Addig addig vártunk, hogy a barinői már nem akartak elmenni sehová, pedig a cél Gyopika szülinapjának megünneplése lett volna, de ugye ez elmaradt, legalábbis részükről!
Mi kávézás közben sokat beszélgettünk, és ami nagyon hiányzott, sokat nevettünk együtt, ami nagyon feltöltött...engem legalábbis. Ilyenkor jut csak eszembe, hogy mennyire hiányzott az életemből, és hogy mennyire hülye voltam, hogy csak most vettem észre. Az összhang tökéletes, és olyan mintha ott folytatnánk mindent, ahol évekkel ezelőtt abbahagytuk...érdekes nagyon!
A lényeg, hogy mivel Gyopi barátnői nem mentek sehová, kijött velem a reptérre Bea elé, aminek azért örültem, mert így legalább megismerték egymást, és mindketten tudják, hogy kiről fogok majd mesélni a másiknak, hiszen remélhetőleg nagyon sokminden lesz még, amit mesélhetek nekik róluk!! :D
Kávézás közben megígértem Gyopikának valamit, amit akkor váltottam csak be, amikor összeszedtük Beát.
Behajtottam az első Mekdrájvba, vettem pár almás forró pitét, majd hazavittük Gyopit. A kocsiban előkaptam Bea gyújtóját, majd felraktam a pitére, és elénekeltük Gyopinak a boldog születésnapot, majd Ő kívánhatott egyet, miközben elfújta a "gyújtót"! Láthatóan nagyon örült neki, én pedig annak, hogy talán kicsit jóvátettem azt, hogy senki nem akart vele bulizni menni, és hogy ennyit kellett várnia a "következő tortácskájára", legalábbis tőlem!
Örülök, hogy van nekem! Több okból is...de azt hiszem, hogy jókor, és még nem későn találtunk egymásra...ismét!
Remélem, ez sokkal tovább fog tartani, mint az előző próbálkozásunk!
A sztori folytatása csak annyi, hogy miután hazamentünk (kb 2 körül), reggelig beszélgettünk Beával egy üveg pezsi társaságában, ami nagyyon meghitt volt, és először éreztem azt (megjegyzem már nagyon régóta), hogy ez most így jó. Élvezem, és semmit sem változtatnék a dolgon. Tudom, ezek szentimentális dolgok, de engem ezek tesznek boldoggá. Az, hogy nála letehetem minden gondom, ami nyomja a szívem, meghallgat, és tudom, hogy nem hallom vissza nagyon csúnyán, máshogyan a dolgokat.
Boldoggá tesz, hogy velem van, és az, hogy úgy beszélhetünk, hogy tudom, bízhatok benne, mert mindketten úgyanolyan fontosak vagyunk a másiknak.
Jó ezt érezni!!! Nagyon!!! Bár vannak rossz pillanatai, és tudom, hogy néha én magam is elviselhetetlen vagyok, de alapjában véve, kiegészítjük egymást, és ez a lényeg!!!
Na, de hogy abbahagyjam ezt a nyálas ömlengést, inkább folytatom a sztorit.
Másnap én korán keltem (pár óra alvás után), hogy anya befesthesse a hajam...ugyanis szegény kis tincseim elég csúnyán kifakultak!
Mire Bea felébredt, már készen is voltunk. Ettünk, ittunk, beszélgettünk...aztán Karaokeztunk, ami nagyon vicces volt...márcsak azért is, mert mindketten tudjuk, hogy szeret a másik énekelni, de még soha nem énekeltünk együtt, úgy igazán. Hááát, ez most sem sikerült, de a lényeg, hogy jól szórakoztunk!
Később kényeztettük kicsit egymást. Én kaptam egy kiadós masszázst, ami IMÁDTAM....és minden nap el tudnám viselni, ő pedig egy arctisztításosarcmasszázsosarcpakolást kapott tőlem, aminek ez lett a következménye!

Szerintem nagyon vicces!! :D De kisimult, és puha lett, szóval megérte!!!
Így végződött a mi kis hétvégénk, mert ugye nem sokkal a "kezelések" után el kellett vinnem a buszhoz, ugyanis haza kellett mennie!!! De a lényeg, hogy ebben az évben bizony ez volt a legjobb hétvégém!
Remélem még sok ilyen lesz!!! Úgyhogy hajrá csajok!!! Ez az év a mi évünk lesz!!!

DROG/ma

Érdekes módon, valamiért kimaradt a karácsonyi szórásból a könyv ajándék...amit nagyon sajnálok, pedig szeretek könyvet kapni karácsonyra...de valószínűleg a pár évvel ezelőtti 8 adag könyv pótlékot képez a következő évekre vonatkozóan.
Ami azt illeti, most nincs is nagyon sok kedvem olvasni...de Bea ittjártakor kiderült, hogy mégiscsak kapok könyvet karácsonyra, ami ismét beindította az olvasás utáni vágyamat.
A könyv, a következő:

Azonnal el is kezdtem olvasni, hiszen már régóta szeretném megszerezni, de a régi kiadás már nem kapható.
Amint megtudtam, hogy újra kiadják, azonnal felcsillant a szemem, így külön öröm számomra, hogy ezt hozta egy kis angyalka. Ami azt illeti a könyv izgalmas...és ami külön jó az új kiadásokban, főleg ebben, hogy Csernus bizony régi önmagát veti górcső alá, és elemzi akkori saját magát...érdekes, mivel kiderül számára is, hogy mennyit változott pár év alatt! Izgi könyv, és én bár nem olvastam a régi kiadást, de ezt, már most mindenkinek ajánlom, hiszen elég vicces, ahogyan Csernus kritizálja önmagát! :)
Vegyétek, és tömjétek magatokba!!!

Elakadt szó

Tegnap nagyon örlődtem.
Az egyik barátomnak ugyanis szülinapja volt, és én nem köszöntöttem fel. Pedig akartam! Hogy miért? Félelemből, vagy tiszteletből? Még magam sem tudom. A sztori még tavalyi, de az érzés még mindig folytogat. Szilveszter napján ugyanis egy számomra érthetetlen, és sértő levelet kaptam, mondhatni egy fenyegető levelet. Történt ugyanis, hogy ez a barátom beteg volt, én pedig elküldtem neki a jókívánságaimat, de sajnos, vagy szerencsére, a barátnőjének ez nem tetszett. Olyannyira nem, hogy a kedves szavakért cserébe egy rágalmazó, és kb elég durva levelet kaptam. Mondanom sem kell, sikerült elrontania a napomat. A csaj, annak elenére, hogy nem tudja, hogy milyen kapcsolat van köztem és a barátja között, kb elküldöt anyukámba, majd megfenyegetett, hogy ha egyszeris írok, lájkolok, vagy csak gondolni merek az ő pasijára, akkor bizony addig éltem. Vajon ez a lány milyen szellemiségben volt felnevelve, hogy ha ilyen szavakat meg mer magának engedni egy teljesen idegen, számára ismeretlen emberrel szemben?
Nem gondol a következményekre? Nálam a bizonyíték, és bizony ha egy szemét szar lennék, akkor akár durvább doolgokat is ki tudnék ebből hozni! Szóval miután lenyugodtam, úgy döntöttem, hogy nem írok a csajnak, mert azt hiszem elég nagy para van benne amiatt, hogy ki a retkes ..... lehetek én a pasija számára. Szóval több mint valószínű, hogy a lány egy önbizalomhiányos, tanulatlan, és helyesen írni nem tudó valaki, aki előbb dobálózik a szavakkal, mint, hogy gondolkodna. Szánalmas szegény. De mivel nem akarok bajt, ugyanis semmi szükségem nincs rá, úgy döntöttem, hogy ez a barátságnak álcázott valami nem ér meg nekem annyit, hogy egy vadidegen lánnyal vitázzak a semmiről. Ráadásul tudjátok ti is, hogy az ilyen emberek, akik a lesz-t sem tudják leírni helyesen, azokkal nincs értelme semmi ilyesmibe belebonyolódni!
De az igazi ok, amiért ezt most leírom, az a következő.
Sokat gondolkodtam, hogy mi lenne a helyes lépés ezzel az üggyel kapcsolatban, de nem tudtam eldönteni, ezért inkább nem csináltam semmit. Ma amikor újra agyaltam ezen, arra jutottam, hogy ha most akarnék reagálni valamit, az, valljuk be, már késő lenne. Szóval a srác kitörölt fészről, valószínűleg a barátnője unszolására...viszont ezt több mint valószínű, hogy megbánta, és pár napja megpróbál visszajönni a körbe. A bűvös körbe! :D
De már nem lehet. Mivel nekem is megfordult a fejemben, hogy törlöm, így adott volt, hogy nem fogom visszavenni, amivel csak egy gondom van. Tényleg csípem a srácot, persze csak mint barát! DE miért van az, hogy a csajok annyira ostobák, hogy elrontják az összképet az összes lányról, így a pasikban már csak az marad meg, hogy milyen féltékenyek, harciasak, és önelégültek vagyunk. Ez itt a valódi problémám. Tudom, hogy nektek srácok jól esik, hogy valaki így rajong értetek, hogy még a bunyót sem veti meg, ha egy másik csajról van szó, de akkor is...
Nem biztos, hogy az a csaj ott lesz mindig melletted, és ha így lesz, akkor bizony már bánni fogod, hogy egyszer valakit őmiatta engedtél el...adott esetben visszavonhatatlanul.
Szóval a postom lényege annyi lenne, hogy még ha néha fáj is, bizony vissza kell húznunk a farkunkat, mert ez a lépés olykor hasznunkra válhat, főleg, ha azt látjuk, hogy valaki már régen megbánta azt, ami történt.
És, ha máshogy nem is, de Istenke éltessen nagyon sokáig téged...akit nem nevezhetek meg, nem lájkolhatok, és még csak nem is gondolhatok rád!!! :D

Ünnepi, év végi jelentés

A karácsony, nos...eltelt. A várva várt kiskutyát nem kaptam meg, gondolom ennek sok oka van, de leginkább az, hogy nem érzik át azt, hogy mennyire nagy szükségem lenne egy ilyen kis szőrmókra...de nem baj, majd egyszer...biztosan meglesz, vagy így, vagy úgy?!?!?!?

Az a kérdés, hogy ez ilyen cuki kis gombóckát hogy nem lehet szeretni? Hmm? Jajj, én úgy imádnám!!!Valami kis tünemény! Mióta az öcsém kitette anya gépére, azóta méginkább ez jár a fejemben....de talán öcsi velem van, és célzásként pakolta ki anyának, hogy elfogult legyen a kis kutyuli-mutyulikával, és egyszercsak vegyen egyet...!!!
Na mindegy...lapozzunk.
A terveimmel ellentétben nem írtam meg a 2011-es évem záróakkordját, pedig lett volna mit írnom. Azt hiszem, ezt most kellene megtennem!
Sokminden történt kettőezertizenegyben!
Hol is kezdjem. Mondjuk az elején?!
Volt egy elég fospüré szilveszterem, amit egy nagyon jó január elseje követett. Ezer éve látott baráttal találkoztam, ami azért furcsa, mert egy ország választott el minket egymástól...így külön öröm volt számomra, hogy egy egész napot együtt tölthettünk. Este buli, ami szintén jól sikerült, mondhatni bepótoltam az elvesztegetett szilveszter éjszakát!
Innentől kezdve szinte semmi sem történt. Egy évvel öregebb lettem, s talán bölcsebb is. A január a kedvenc hónapom, és azt hiszem ez jól is telt. Marcell szülinapját is megterveztük, élveztem minden egyes percet, amit ezzel töltöttem, de az tény, hogy nem volt könnyű. Több okból sem. Mindegy, a lényeg, hogy nagyon jól sikerült, és Judit is meg volt elégedve!
Nyaralás tervezés következett, ami valljuk be, nagyon nyögvenyelősen sikerült. Már az úticél eldöntése is bajos volt! De, végülis Isztambul mindenki számára megfelelő célnak bizonyult...kár, hogy miután mindent elintéztem/tünk, az egészet meghiúsította a WizzAir. Kösz még egyszer. Szóval a rengeteg Útikönyv megvásárlása, majdhogynem fölösleges volt! DE remélem, egyszer még eljutunk oda is. Pótterv: Erdély...hááát...volt már jobb nyaralásom is. Azt leszögezem, hogy ez az út is meg akart hiúsulni, ami arra ad okot következtetni, hogy talán nem kellett volna nyaralni menni, legalábbis nem azzal, akivel elmentem.
Mindegy, ez lezárult, úgy ahogy. Később esküvő, rengeteg vezetés, rengeteg mínusz, amit nem mondom, hogy bánok, de utólag átgondolva, talán nem a legkifizetődőbb húzásom volt...azért jól szórakoztam...kár, hogy nem ihattam, bár tény, hogy kb 4 liter pálinkával később vígasztalódtam!!! Szóval köszi srácok!!! Nagyon fincsi volt!!! :D
Ezek után és előtt sok munka, aztán jött a felismerés, hogy bizony nem minden arany, ami fénylik.
Aminek az lett a következménye, hogy eljöttem a bcs-től, végleg. Ezzel a 3és fél évem lezárult, és úgy tűnik, hogy nem csak a munkám szűnt meg, de ezzel együtt két olyan kapcsolatom is, amiről azt hittem valódi. De nem baj, mert helyettük visszakaptam két olyan embert, akik valóban az életem részei voltak, és ha majd visszaállt az eredeti rend, akkor bizony lesznek is! Szóval kiegyenlítődött a küzdelem!
Semmit sem bánok, hiszen a makacsságom, olykor a türelmetlenségem, és bizony a naívságom eredménye az a rengeteg felismerés, ami a negatív dolgok után következett. A 2011-es év sok mindenre jó volt, de egyvalamire a legjobb. Megtanultam értékelni az életemet, és rájöttem arra, hogy a saját kis szaros életemmel hogyan segíthetek másokon. Legyőztem egy nagy félelmemet, és megtanultam kimondani azt, amitől eddig féltem. Nem hagyom magam elnyomni, még ha az barátságokba is kerül.
Aki nem tiszteli a koromat, az ne várja el tőlem, hogy én mégis azt tegyem!
Visszakaptam azt a személyt, aki a legfontosabb az életemben, és mellé még nyertem magamnak pár új barátot, ezért köszönet. Teljesült az egyik legnagyobb vágyam, amiért hálás vagyok a sorsnak, és neked Mohi!
Mindezeken túl megéltem a legmélyebb fájdalmat, de azt hiszem ettől csak még erősebb lettem, szóval ez is egy tapasztalat, megérte. Ennek következtében bizony rájöttem pár elég súlyos hibámra, amit eddig csak sejtettem, de tudjátok már ez is valami. A következő lépés a kiküszöbölés, azt hiszem, erre lesz jó az idei év. Tanulom magam, és bár még csak közepest kapnék, azért fejlődök! Napról napra!
Jah, és a legbüszkébb tudjátok mire vagyok?
Igen, Enikő könyvének előszavára. Boldoggá tett a feladat, és az írása közben jöttem rá arra, hogy mennyire szeretem ezt csinálni, és hogy mennyire örülnék neki, ha ezzel foglalkozhatnék. Talán ez is egyfajta cél lesz idénre, hogy ezzel a gondolatommal kezdjek valamit, és ne csak gondolati síkon mozogjak, hanem meg is valósítsam azt, amire vágyom!
Karácsony még mindig pasi nélkül, aztán persze a szilveszter is, de talán a valentín nap más lesz! :)
Vagy nem, mindenesetre készen állva, nyitottan várom, hogy leírhassam mi történik velem ebben az évben is! Remélem Te, kedves olvasó legalább ilyen izgatottan várod, hogy olvashasd!